Hatodik éve programban lévő ösztöndíjasunk

„Egyetemista vagyok, fizika szakos hallgató. Nem volt könnyű idáig eljutnom. Nehéz családi körülményeim miatt nem is reméltem, hogy sikerülni fog.”

Egyesületünket 2006-ban kereste meg Ágnes édesanyja, segítségünket kérve az akkor kilencedik osztályos lányának támogatásában.

A Programunkba elsők között felvételt nyert Ágnes többszörösen hátrányos helyzetből indult. A szülők nem sokkal Ágnes születése után elváltak,  a kislány és három évvel idősebb bátyja a nap 24 órájában ápolásra szoruló, mozgássérült édesanyával maradt. Akkoriban az édesapának sem volt állandó munkahelye, így ő sem tudott hozzájárulni a család költségeihez. 2009-ben az édesapa és a családot segítő idős nagymama elvesztésével a két tizenévesre hárult minden felelősség. Ágnesnek olyan helytállást kellett tanusítania, amely még egy felnőttet is megpróbálna: őrá maradt édesanyja gondozása, az idős nagyszülők felügyelete, a háztartás vezetése, emellett még végzős középiskolásként az iskola elvárásainak is meg kellett felelnie.

A nem mindennapi nehéz családi körülmények ellenére Ágnes az iskolában mindig nagyon jól teljesített, ami elszántságát és tanulási vágyát bizonyítja. Szívesen és sokat tanult, mindenből jó eredményeket ért el, de főként a fizika tudománya vonzotta, azon a területen versenyhelyzetekben is kiemelkedően teljesített. A továbbtanulás viszont továbbra is kérdéses volt, ápolásra szoruló édesanyját nem hagyhatta magára. De végül csak sikerült,  2010-ben csupa nagybetűvel írta Ágnes: „Örömmel tudatom, hogy sikerült az érettségim. Holnap megyek az egyetemre beiratkozni fizika szakra.”, majd később: Örömmel tudatom, hogy megkezdtem az egyetemet fizika és pedagógia szakon. Az Egyesület szívélyes támogatásával sikerült elérnem a célom. Egyetemista vagyok a kedvenc szakomon.”

Azt gondolhatnánk, hogy az ilyen embert próbáló terhek mellett csak keserű lehet egy gyermek élete. Ágnes mégis ezt írja: „Mindenek ellenére sokat mókázunk, nevetéssel oldjuk a feszültséget. Az élet ajándéka számunkra szent.” Leveleit olvasva egy törekvő, életvidám lányt láthatunk, akit bár megedzettek, de nem törtek meg a nehézségek. Ellenkezőleg: a mindennapi teendők mellett a család a közösségi tevékenységet is feladatának tekinti, több mint tíz éve egy színjátszócsoport szervezője, vezetője.

Az elmúlt hat évben Ágnes rendszeresen írt leveleket, megosztotta velünk életének boldog és kevésbé örömteli pillanatait: bánatát, amikor a nagymama vagy a testvére betegségéről írt; kétségeit, amikor a továbbtanulás körüli bizonytalanságokra gondolt; az örömöt, amikor sikeresen részt vehetett egy versenyen. Szívből jövő hála sugárzott köszönőleveleiből, elmondta, hogy sokszor érkezett szorult helyzetben az ösztöndíj, amikor az iskolai költségeket félretéve, az alapvető kiadásokra  kellett fordítaniuk a támogatást.

A család és az Egyesület örömére támogatója az érettségi diploma megszerzését követően is vállalta a támogatást, így Ágnes II. éves egyetemistaként immár hatodik éve ösztöndíjasunk. Továbbra is fáradhatatlanul gondoskodik édesanyjáról, nagyszerűen teljesít az egyetemen, rendszeresen beszámol  színjátszócsoportjuk fellépéseiről, és a második egyetem elkezdését tervezi. „Azért küzdök, hogy majd nekem is legyen lehetőségem arra, hogy másokat segíthessek. Hogy én is Isten angyala lehessek.”