A támasz, amit csak egymástól kaphatunk

Boglárka harmadik éve az Egyesület ösztöndíjasa, 12. osztályos tanuló egy neves erdélyi gimnázium természettudományok profilú osztályában. Mióta középiskolás, kis falujából hetente ingázik annak érdekében, hogy elvégezhesse tanulmányait. Tanév idején a városban élő rokonainál él, csupán a hétvégéket tölti otthon.

Egy héttagú család legnagyobb gyermeke, csak az édesapja dolgozik, édesanyja nem vállalt munkát, hogy gyermekeit nevelhesse. A szülők jövedelme alacsony, és takarékosságuk ellenére is néha nehézségekbe ütközik, hogy gyermekeik számára előteremtsék a legszükségesebb anyagi javakat. A szűkös anyagi körülmények viszont Boglárkában nem a hiányt tudatosították, hanem kiskorától fogva a nagycsalád megtartó erejét érzékelte, és a szüleivel, testvéreivel eltöltött idő, a társaságukban szerzett tapasztalatok, élmények nagymértékben meghatározták gondolkodását, beállítottságát.

„Nagyon sokat jelent számomra a család. Testvéreimmel sok közös élményünk van, amit gyermekként éltünk meg. Úgy nőttünk fel, hogy jóban-rosszban együtt voltunk, s szüleink kitartó nevelése által egy egységes egésszé kovácsolódtunk össze. Számomra a család az egységet jelenti, és a támaszt, amit csak egymástól kaphatunk. Ez az egység nem bomlik meg, s a segítséget nyújtó kezek sem zárják be markukat. Mikor hétvégenként hazajövök, úgy érzem, hogy biztonságos helyre érkeztem ismét, s érkezem hétről-hétre.”

Boglárka a kilencedik osztály második félévében szerzett tudomást Egyesületünkről. Az ösztöndíj jobb iskoláztatási körülményeket biztosított számára, olyan taneszközöket, szakkönyveket is megvásárolhatott, amelyekre a szüleinek egyébként nem lett volna lehetőségük megadni neki és négy testvérének. Nem okozott már gondot a heti ingázáshoz szükséges autóbusz-bérlet, vagy a lakhatási- és étkezési költség kifizetése sem, és olyan kirándulásokra, táborokba is elmehetett, amelyek tanulmányi előmenetelét és szociális kapcsolatainak kialakítását egyaránt segítették.

Az önzetlen segítség és az a tény, hogy támogatója ismeretlenül is bízik benne, ösztönzőleg hatott Boglárkára. A 2014-es év nyarán határozottan döntött abban, hogy gyermekkori álma mellett kitartva hivatásaként az orvosi pályát válassza. Boglárka beszámolóiban társait is kitartásra buzdítja, arra, hogy merjenek szembenézni a nehézségekkel, ugyanakkor, ha szükséges, bátran kérjenek segítséget.