Támogatnék egy gyermeket!
Hogyan segíthet? (Nyilas Misi Tehetségtámogató Program)
Az elhatározás utáni első lépés
Amennyiben támogatni szeretne céljaink elérésében, kérjük, vegye fel a kapcsolatot az Egyesület munkatársaival. Jelentkezése után egy támogatási kódot és a támogatásra ajánlott tanulóról való beszámolót küldünk Önnek. A támogatási kódra a befizetés azonosítása miatt van szükségünk, az öt számjegyű kódot minden utalás üzenetében fel kell tüntetni, hogy mindig pontosan tudhassuk, ki az összeg küldője, és ki az Ő támogatottja.
Mikor csatlakozhat programunkhoz?
Támogatási évünk 12 hónapos, az iskolai tanévnek megfelelően szeptember elsejétől augusztus végéig tart. Támogatóként jelentkezni azonban év közben is lehet, ugyanis mindig van olyan diákunk, aki támogató híján még nem kerülhetett be a programba, és így várólistán van, illetve programban van, de valamilyen oknál fogva egyik vagy mindkét támogatója kilépett a programból.
Mennyi a hozzájárulás?
Mivel támogatottjainkkal évente kötjük, illetve újítjuk meg a támogatási szerződést, a támogatóktól is legkevesebb egy éven keresztül (vagy a jelentkezéstől számítva a tanév végéig) havi minimum 15 000 forint vagy ennek megfelelő más valutanem befizetését várjuk. Adományát a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület számlájára utalhatja.
Egy támogatott ösztöndíjához általában két támogató járul hozzá (havi 15 000-15 000 Ft befizetésével), de lehetőség van arra is, hogy egy támogató vállalja egy támogatott egész ösztöndíjának kifizetését vagy akár több gyermek támogatását is. A támogatás 10%-át az Egyesület működési költségeire fordítjuk, így az egy gyermekre jutó havi teljes ösztöndíj nettó összege 27 000 forint.
A támogató ösztöndíjat, ösztöndíjakat is alapíthat! Az ösztöndíj ilyen esetben viselheti a támogató nevét, valamely cég nevét vagy megörökítheti valakinek az emlékét.
FONTOS!
- Mivel pénztartalékaink nincsenek, a késő vagy be nem fizetett ösztöndíjat nem tudjuk megelőlegezni támogatottja számára. Kérjük, ha bármilyen előre nem látható okból megszakítaná a támogatás folyósítását, értesítse az Egyesület munkatársait, hogy még időben új támogatót kereshessünk kijelölt támogatottjának.
- A támogatást a rendszeres, havi ösztöndíjküldés érdekében ajánlott a választott befizetési periódus (havi, negyedéves, féléves, éves) elején elküldeni, a befizetés hónapjának első öt napjában. Támogatási évünk szeptemberben kezdődik, ezért a választott befizetési periódus is innen számolandó. Ha tanév közben csatlakozott a programhoz, akkor lehetőség van a támogatás visszamenőleges kifizetésére, egészen az adott tanév elejéig, szeptemberig. A visszamenőleg kifizetett támogatást és az aktuális havi támogatásokat is a tanév végéig eljuttatjuk a tanulónak. Pl. február végén befizetett 360 000 forint évi támogatásból, márciusban 189 000 forintot (7 x 27 000 forintot) küldünk el a gyermeknek, szeptember–március hónapokra, a fennmaradó 135 000 forintot pedig, az Egyesület eredeti ösztöndíjküldési terveinek megfelelően, havi 27 000 forintos ösztöndíjként, április–augusztus hónapokra.
- A támogatás befizetésére a banki átutalást ajánljuk. Ha Ön mégis csekkel fizetne (postai befizetés), ezt kérjük minden tanév elején külön jelezni, és napokon belül elküldjük az éves befizetéshez szükséges csekkeket, olyan bontásban, ahogyan Ön kéri.
BARÁTSÁG PROGRAM
Amennyiben támogatottja valamilyen oknál fogva a Barátság Programba került át, kérjük, a további támogatásával kapcsolatos szándékát külön is jelezze az Egyesület munkatársainak. A Barátság Program keretében lehetőség van arra, hogy támogatását továbbra is régi támogatottjának küldje, de kérésére más tanulót is kijelölhetünk.
A Barátság Programban való támogatási szándékot kérjük évente megerősíteni, ellenkező esetben a befizetett adományt egy ideig visszatartjuk, majd egy várólistás, középiskolás (a Tehetségtámogató Programban részt vevő) tanulónak küldjük el! Az újonnan kijelölt tanulóról minden esetben tájékoztatást küldünk.
Programjainkról részletesen a „POGRAMJAINK” menüpontban nyújtunk tájékoztatást.
Bármilyen kérdésével bizalommal fordulhat az Egyesület munkatársaihoz, Dénes Idához és Nagy Bernadette-hez.