Ady Endre-ösztöndíj (2013/2014)

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő megbízásából (az Emberi Erőforrások Minisztériumának Nemzeti Tehetség Program keretében) kiírt Ady Endre-ösztöndíj a külhoni magyar nyelvű oktatásban résztvevő kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók támogatására című pályázat erdélyi lebonyolítói a 2013/2014-es tanévben az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács és a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület.Az ösztöndíjpályázat keretében 175 romániai magyar nyelvű oktatásban résztvevő kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű tanuló részesül támogatásban.

Az ösztöndíjfelhívásra a pályázatok benyújtásának végső határidejéig, 2014. február 14-ig összesen 256 belső-erdélyi, dél-erdélyi, partiumi és bánsági lakhelyű tanuló ösztöndíjkérelme került benyújtásra a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület és az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács részére.

A pályázatok formai ellenőrzését, valamint a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület és az  Erdélyi Tehetségsegítő Tanács vezetői és kuratóriumi tagjai által történt szakmai értékelését követően az Emberi Erőforrások Minisztériuma a két szervezet által közösen kezelt pályázatok közül 117 tanuló számára hagyott jóvá 100 000 forint értékű, 2014. június 30-ig átutalásra kerülő  ösztöndíj-támogatást a 2013/2014-es tanévre.

A belső-erdélyi, dél-erdélyi, partiumi és bánsági lakhelyű ösztöndíjban részesülő tanulók névsora itt érhető el:

  

Pályázó tanuló neve Iskola neve, ahol a tanuló a 2013/2014-es tanévben tanulmányait végzi Iskolai évfolyam 2013/2014
Agócs Henrietta-Viktória Horváth János Elméleti Líceum 8
Asztalos Veronka-Örsike Németh László Elméleti Líceum 11
Bakai Kitti-Júlia Csíky Gergely Fõgimnázium 11
Balázs Erika Petõfi Szándor Elméleti Líceum 12
Bálint Bettina-Csilla Silvania Fõgimnázium 9
Bányai Valentina Horváth János Elméleti Líceum 7
Barothy Deborah Traian Állami Gimnázium 8
Beke Viktória Kincsõ Horváth János Elméleti Líceum 8
Benedek Kristóf Unirea Nemzeti Kollégium 7
Benkovics Barbara-Tímea Szatmárnémeti Református Gimnázium 6
Besztercei-Becski Anna Backamadarasi Kis Gergely Református Kollégium 9
Bodor Albert Bence Horváth János Elméleti Líceum 8
Budai Anita Horváth János Elméleti Líceum 8
Bugán Sidonia-Bernadet Gyulaffy László Általános Iskola 6
Csibi Vivien Magyardécsei Általános Iskola 7
Csiki Debora Unirea Nemzeti Kollégium 11
Csiki Dorottya Unirea Nemzeti Kollégium 7
Csíky Andrea Bolyai Farkas Elméleti Líceum 9
Cziprián-Kovács László Bartók Béla Elméleti Líceum 8
Dalnoki Andreea-Catalina Apáczai Csere János Elméleti Líceum 10
Dandei Szabolcs Tasnádi Technológiai Líceum 12
Dániel Reményke Anita S. Illyés Lajos Általános Iskola 7
Domokos Anita Szilvia Magyargoroszlói Általános Iskola 7
Domokos Bernát Illés Silvania Fõgimnázium 9
Domokos Dániel Silvania Fõgimnázium 9
Domokos Olivér-Tamás Magyargoroszlói Általános Iskola 7
Engel Botond Nyárádszeredai Általános Iskola 8
Ferencz Krisztina-Mónika Apáczai Csere János Elméleti Líceum 12
Filip Fruzsina Dalma Petõfi Sándor Elméleti Líceum 12
Forró Alpár Attila Mihai Voda Általános Iskola 6
Gábora András János Zsigmond Líceum 10
Gál Annamária Réka Horváth János Elméleti Líceum 10
Gergelyfi Beáta Bartók Béla Elméleti Líceum 6
Gódza Csilla Boglárka Bályoki 1. számú Általános Iskola 7
Gorzó Boglárka János Zsigmond Líceum 6
Harkay Gabriella Bartók Béla Elméleti Líceum 7
Hayashi-Kelemen Jácint-Yuuka Marosvásárhelyi Mûvészeti Iskola 9
Herman Szilvia-Melinda Horváth János Elméleti Líceum 11
Hunyadi Mária Zilahi Református Wesselényi Kollégium 10
Iankó Barbara Leõwey Klára Elméleti Líceum 10
Jakab Emõke-Boglárka Horváth János Elméleti Líceum 9
Jakab Gyöngyi Anikó János Zsigmond Líceum 10
Joó Attila Magyardécsei Általános Iskola 8
Juhos Ágota Cserey-Goga Technológiai Líceum 8
Katona Sára Zilahi Református Wesselényi Kollégium 12
Kerekes Vivien-Enikõ Magyardécsei Általános Iskola 6
Király Éva Szilágyballai 1-es Számú Általános Iskola 8
Kiss Iulia Szentmátéi Általános Iskola 6
Kocsis Bernadett Horváth János Elméleti Líceum 10
Kovács Adél Szatmárnémeti Református Gimnázium 9
Kovács Gergõ Körösfõi Kós Károly Iskola 8
Krakó Attila Szatmárnémeti Református Gimnázium 11
Kulcsár Brigitta Noémi Gyulaffy László Általános Iskola 8
Lakatos Angéla Silvania Fõgimnázium 9
Lapohos Réka Németh László Elméleti Líceum 9
Lõrincz Bálint-Imre 16. számú Általános Iskola 6
Lukács-Fügedy Tamás Horváth János Elméleti Líceum 7
Mali Attila Szabolcs Avasújvárosi Általános Iskola 7
Mangel-Vályi Krisztina Horváth János Elméleti Líceum 11
Markó Botond Németh László Elméleti Líceum 11
Máté Bence Magyardécsei Általános Iskola 6
Máté Éva Magyardécsei Általános Iskola 7
Mate Zoltán-Attila Gheorghe Pop de Basesti Technológiai Líceum 12
Megu Gabriel-Robert Kémeri 1-es Számú Általános Iskola 6
Mészáros Botond Gyulaffy László Általános Iskola 7
Mihály Renáta Kós Károly Általános Iskola 8
Molnár Zsuzsa Sigismund Toduta Zenelíceum 7
Móriczi Renáta Andrei Mureseanu Fõgimnázium 12
Nagy Botond-Elõd Szatmárnémeti Református Gimnázium 6
Nagy Kincsõ Téglás Gábor Elméleti Líceum 7
Nagy Sidónia-Enikõ Gheorghe Pop de Basesti Technológiai Líceum 11
Nemes Emília Cserey-Goga Technológiai Líceum 8
Németi Andrea Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum 12
Nyámc Simon-István-Balázs János Zsigmond Líceum 9
Oláh Andrea Gyulaffy László Általános Iskola 7
Oláh Szilárd Kolozsvári Református Kollégium 11
Orosz Kelemen Bartók Béla Elméleti Líceum 8
Paduraru Silvia Nicole Bartók Béla Elméleti Líceum 6
Pánczél Réka Adél Gyulakuti Általános Iskola 6
Pap Erika-Emese Andrei Mureseanu Fõgimnázium 9
Pap Noémi Szentmátéi Általános Iskola 8
Péntek Zsófia-Hajnalka Kós Károly Általános Iskola 8
Pernes Aliz Iris Sigismund Toduta Zenelíceum 10
Péter-Jani Bianka Ady Endre Általános Iskola 6
Pethõ Róbert István Jósika Miklós Elméleti Líceum 6
Petõ Tamara Anna Horváth János Elméleti Líceum 12
Pontos Erika Brigitta Juhász Gyula Általános Iskola 8
Pop Titus-Vasile Szatmárnémeti Református Gimnázium 11
Salak Róbert-Zoltán Andrei Muresanu Fõgimnázium 12
Salánki Tímea-Ibolya Andrei Mureseanu Fõgimnázium 9
Salcudean Alexandra-Henrietta 3. Számú Általános Iskola 7
Sánta Bernadett-Lilla Horváth János Elméleti Líceum 10
Sebõk Katalin-Bernadett Németh László Elméleti Líceum 9
Sete Julia Tamara Gyulaffy László Általános Iskola 7
Siegel Elsa Gheorghe Pop de Basesti Technológiai Líceum 11
Siegel Judith Wesselényi Gimnázium 6
Siegel Klaus Gheorghe Pop de Basesti Technológiai Líceum 9
Simon Lídia Zilahi Református Wesselényi Kollégium 9
Simonfi Renáta-Dalma Wesselényi Miklós Általános Iskola 7
Sós Timothy Valentin Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum 10
Suciu Dalma-Erzsike Szentmátéi Általános Iskola 7
Sütõ Abigail-Bethsabé Cserey-Goga Technológiai Líceum 6
Sütõ Johanna-Krisztina Cserey-Goga Technológiai Líceum 8
Sütõ Naómi Cserey-Goga Technológiai Líceum 11
Sütõ Ruth Hajnalka Cserey-Goga Technológiai Líceum 12
Szabó Beatrix Gyulaffy László Általános Iskola 8
Szabó Krisztina Simion Barnutiu Általános Iskola 7
Szatmári Boróka Szatmárnémeti Református Gimnázium 8
Szenderszki Henrietta Szent László Római Katolikus Gimnázium 12
Szõke Alexandra Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum 12
Szöllõsi Katalin Vokacionális Mûvészeti Líceum 7
Takács Szende Noémi Bethlen Gábor Kollégium 11
Tanase Renáta-Andreea Nicolae Titulescu Általános Iskola 7
Tanchi Edina-Ágota Horváth János Elméleti Líceum 6
Török Eszter Juhász Gyula Általános Iskola 8
Toth Henrietta-Beatrix Dsida Jenõ Általános Iskola 7
Vasvári Richárd Alexiu Berinde Általános Iskola 6

A Hargita, Kovászna, Brassó megyei, illetve moldvai és bukaresti lakcímmel rendelkező pályázó tanulók a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács honlapjának ezen az oldalán kaphatnak útbaigazítást a pályázatok eredményeit illetően.