2011. március 28.
Március 26-án, szombaton a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület első ízben szervezte meg tehetségnapját, melyre az egyesület tehetséges ösztöndíjasai mellett hivatalos volt Sólyom László volt köztársasági elnök mint az esemény fővédnöke, továbbá jeles akadémikusok, egyházi emberek és az erdélyi tehetségápolás támogatói.
Az I. Tehetségnapnak a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium adott otthont, így elsőként az iskola igazgatónője, Popa Márta köszöntötte az egybegyűlteket, majd a szót Péntek János, a Nyilas Misi Egyesület alapító elnöke vette át, aki ismertette az egyesület egyre bővülő tevékenységét: rászoruló, de tehetséges gyerekeknek adnak ösztöndíjat, melyet lelkes romániai, magyarországi és külföldi támogatók ajánlanak fel a kis Nyilas Misiknek. 2010-től a magyar állam által felajánlott Ady Endre Ösztöndíj kiosztásáról is az egyesület gondoskodik, e két program legtehetségesebbjeit hívták meg a rendezvényre bemutatkozni.
Sólyom László köztársasági elnök kiemelte, hogy milyen öröm tehetséges gyerekekkel találkozni, és ennek tanúbizonyságát is adta azzal, hogy a délutáni kötetlen beszélgetésen is részt vett, ahol az érdeklődő tanárok, szülők, diákok kérdezhették őt és tehettek javaslatot a tehetségápolás helyzetével kapcsolatban. Mint ebből kiderült, a magyar és a román állam is biztosít lehetőséget tehetségpontok létrehozására egy-egy iskola keretén belül, ám ezt sajnos még kevesen használják ki. Jó példa a szervező középiskola, ahol komoly összegeket sikerült elnyerni tehetségműhelyek szervezésére.
A tanulók két részben lezajlott bemutatkozása bebizonyította, hogy a Nyilas Misi Egyesület munkája megtermi gyümölcsét: bármilyen tehetségük is legyen, az nem kallódik el, hiszen van egy egyesület, ahol számon tartják őket, van egy támogatójuk, akinek levélben be kell számolniuk tehetségük kamatoztatásáról, és most már van egy fórum, ahol meg is mutathatják, mit tudnak. Végignézve a 13-19 éves tehetségeket, én is komolyan magamba néztem: miben vagyok én tehetséges? Ugyanis a Nyilas Misi támogatottjai nagyon változatos területeken ügyeskedtek: több mérnöki-programozói tehetséggel megáldott gyerek is fellépett, akik közül a legfiatalabb saját robotjainak tervét mutatta be, és hetedikesen már egy Microsoft által szervezett versenyen is részt vett saját fejlesztésű szoftvereivel. Aztán voltak táncosok, akik a néptáncot éppolyan hitelesen ropták mint a sporttáncot, voltak irodalmi érdeklődésűek, akik saját műveket olvastak fel, esetleg nagy költők verseit tolmácsolták gyönyörűen. De fellépett fafaragó, majd festő, aki végzős középiskolás létére a portréfestésből már jövedelemre is tud szert tenni. A hangulatot emelték a hangszeren játszók, hegedű- és furulyaszót is hallhattunk a nap folyamán, de népdalt is több alkalommal. Megható volt hallani annak a most már tanárnőnek a beszámolóját, aki hét évig volt Nyilas Misi ösztöndíjas, és enélkül nem tudta volna sem a középiskolát, sem az egyetemet anyagilag fedezni.
Ezen a néhány órás programon való részvétel bizakodással és büszkeséggel tölthetett el minden magyar embert: nem vagyunk senkinél alsóbbrendűek, vannak tehetségeink és szervezetink is, akik felkarolják őket. Reméljük, a Nyilas Misi Egyesület példája ragadós lesz, és egyre többen vállalják fel a tehetséggondozást, esetleg válnak egy-egy tehetséges gyerek támogatójává az egyesületen keresztül.
Köllő Zsófia