Kedves Nyilas Misi Egyesület!
Legelső sorban szeretnék köszönetet mondani, hogy majdnem 9 évig támogattak, velem voltak és segítséget nyújtottak. Szinte biztos, hogy a hozzájárulásuk nélkül nem lennék ott, ahol most vagyok.
Utolsó éves egyetemistaként visszatekintek az elmúlt időkre, arra hogy mindig milyen jól jött a támogatás, és egy kifejezhetetlen érzés van bennem, amit nem tudok szavakba önteni. Köszönöm, hogy vigyáztak rám és a családomra, mert igazából a szüleim vállán könnyült a teher.
Tulajdonképpen azért írom ezt a levelet, mert szeretném visszamondani a további támogatást, ugyanis munkát kaptam a szakmában, amit eddig tanultam. Programozó lettem, és most, március elsejétől már fizetésem is lesz. Nem tartom jogosnak és tisztességes dolognak azt, hogy a továbbiakban is igényeljem a támogatást, mivel tudom, hogy rengeteg fiatal van még itt, Erdélyben, akiknek szükségük van az Önök támogatására.
Amit nyújtanak, az nem pusztán anyagi segítség, az egy lehetőség. Lehetőség a tanulásra, kitörni a szegénységből, elérni magasabb célokat és kitűzéseket, aminek a következményei már az első ösztöndíj megérkezésekor látszanak. Népes családban nőttem fel és tudom, mekkora örömet jelent az, mikor megengedhet az ember magának bizonyos dolgokat. Nem jutottam volna el eddig, ha nem lettek volna Önök, akik ismeretlenül is hittek bennem. Hálával tartozom.
Hogy meséljek egy kicsit a munkámról is, programozással foglalkozom, web és mobil alkalmazásokat fejlesztek. Februárban kezdtem az úgynevezett próba hónappal, és egy halom interjú után felvettek. Tudom, nem lesz könnyű egyetemmel párhuzamosan dolgozni, de nem az a típus vagyok, aki meghátrál és feladja. A legjobbat fogom majd kihozni magamból.
Nem tudom, hogyan működik az ösztöndíj lemondása, de bármivel kapcsolatban, kérem, ne habozzanak felkeresni.
Soraim zárásául köszönöm még egyszer az elmúlt éveket, és nagyon remélem, hamarosan támogatóként csatlakozhatok ismét. Ez a legkevesebb, amivel viszonozhatom a jóságukat.
Tisztelettel és szeretettel,
T.