Bánffy Miklós Ösztöndíj

Egyesületünk a Nyilas Misi ösztöndíj mellett a 2016/2017-es támogatási évben egy új ösztöndíjat alapított. A havi 30 ezer forint összegű ösztöndíjat Oplatka András, 2020-ban elhunyt újságíró, történész, műfordító, egyetemi tanár Prima-Primissima díjának felajánlásából biztosítjuk. A felajánlóval egyetértésben döntöttünk úgy, hogy az ösztöndíj a jeles erdélyi államférfi, író és művész Bánffy Miklós nevét viselje.

Az ösztöndíjjal hátrányos helyzetű, kiemelkedően tehetséges egyetemi hallgatókat és tanulókat kívánunk támogatni.

Akárcsak az eddigi támogatások, ez az ösztöndíj is pályázati úton igényelhető az Egyesület részéről, de a Kuratórium kivételesen soron kívül is odaítélheti olyan diáknak, aki előre nem láthatóan kerül olyan helyzetbe, hogy félbe kellene szakítania tanulmányait.

Az első Bánffy Miklós Ösztöndíjat az V. Tehetségnapon, 2017. április 1-jén át is adtuk a tanulmányai folytatásában krízishelyzetbe került Isztojka Máté egyetemi hallgatónak (a hallgatót tanárai terjesztették föl a díjra).

A Bánffy Miklós Ösztöndíjakat a 2022/2023-as esztendőben adtuk át utoljára. 2023. augusztusának végéig tartott az ösztöndíjalap, melyből megítélésre került hét éven át.

Köszönjük a felajánló Oplatka András adományát! Emlékét kegyelettel őrizzük!